Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

MLSZ Fantasy Liga (Tag kontext)

12
márc

Minden más csak duma

Címkék: 19. forduló, Prosser Dániel

Nem minden a labdabirtoklás, és egyáltalán nem számít, hogy a Barcelona, és hasonló csapatok hogyan akarják játszani a futballt. Az erősségeinkre kell koncentrálnunk, és ha azok a gyors ellencsapások, akkor minek beszorítani bárkit is. A 19. fordulóban a Honvéd 41 százalékban, az MTK 39 százalékban, míg a Pécs 35 százalékban birtokolta csak a labdát, de a három csapat három győzelmet aratott, és összesen 12 gólt rúgott, közte egy ilyet a 19 éves honvédos Prosser Dániel. (Az MTK-ért erre, a Pécsért erre tessék.)

Címkék: 19. forduló, álomcsapat

Tele van pécsivel a 19. forduló álomcsapata, miután a csapat remek meccsen verte a Győrt. A találkozó annyira jól sikerült, hogy még a végül öt gólt kapó győriek közül is befért két játékos a legjobb tizenegybe, ahonnan nem hiányozhat a Kanta-Torghelle páros sem, miután az egymásnak osztott gólpasszokkal megverték a Fradit. De a fantasy pontok alapján összeállított listán ott van Csizmadia Csaba is, mint a forduló igazán nagy meglepetése.

Ne felejtsétek el, hogy ezen a héten módosulnak a nevezési határidők. Fordulózárás: péntek 17:00 (az első mérkőzés kezdetének időpontja). Cserélni pedig hétfő éjfélig lehet!

Címkék: 19. forduló, Ferencváros, MTK, Puskás Akadémia, Honvéd, Győr, Pécs, Újpest, Kaposvár, Kecskemét, Diósgyőr

Szombaton öt meccsel folytatódik a mennyei NBI, és több érdekességet is tartogat számunkra ez a nap. A Diósgyőr október óta, Szivics a KTE ellen nyeretlen, Horváth Ferencnek gyakorlatilag a komplett védelmét le kell cserélnie a Pécs ellen, Thomas Doll pedig az örökrangadón vezetné először győzelemre a zöld-fehéreket.

Belépés a játékba

Mi is az MLSZ Fantasy Liga? Egy olyan játék, ahol te lehetsz kedvenc klubod menedzsere. Kiválaszthatod a legjobb NB1-es játékosokat, s megmérkőzhetsz velük az értékes nyereményekért.

Facebook

Feedek

HTML

Twitter

Utolsó kommentek

Címkefelhő

Győr (12),Ferencváros (10),Újpest (10),fantasy futball (9),Debrecen (9),Videoton (9),Diósgyőr (7),18. forduló (6),FTC (6),24. forduló (6),Leonardo (6),Haladás (6),21. forduló (6),Pécs (6),20. forduló (5),26. forduló (5),magyar válogatott (4),OTP Bank Liga (4),25. forduló (4),Honvéd (4),MTK (4),27. forduló (4),Kaposvár (4),Pápa (4),Mezőkövesd (4),Puskás Akadémia (3),19. forduló (3),Magyar Kupa (3),Böde Dániel (3),Kecskemét (3),álomcsapat (3),Pavlovic (3),22. forduló (3),Paks (3),DVSC (2),Rene Mihelic (2),NBI (2),Kalmár Zsolt (2),vasiljevic (2),Fradi (2),Dr. Horváth Zsolt (2),Futács (2),Torghelle (2),Zsidai László (2),stratégia (2),Tóth Bálint (2),Rudolf Gergely (2),29. forduló (2),Zsidai (2),Sidibe (2),devblog (2),Kanta (2),2016-os Eb (2),Mateos (2),Völgyi Dániel (2),Torghelle Sándor (2),Laczkó Zsolt (2),Lipták (2),Vadnai Dániel (1),Pölöskei Zsolt (1),bajnoki cím (1),Kanta József (1),Dinjar (1),Eninful (1),sérülés (1),Eperjesi (1),Vasiljevic (1),Zamostny (1),eltiltás (1),Polekszics Vukasin (1),30. forduló (1),derbi (1),23. forduló (1),statisztika (1),Gréczi Gábor (1),Doll (1),ligakupa (1),kaposvár (1),győr (1),gólkirály (1),28. forduló (1),szivics (1),Nagyerdei Stadion (1),Tóth László (1),kte (1),szakály (1),Bonazzoli (1),valogatott (1),zsidai (1),Hrepka (1),Laczkó (1),újpest (1),Vermes (1),Debrecen (1),brkovic (1),Simon (1),Loki (1),debrecen (1),Kulcsár (1),interjú (1),Tajti Mátyás (1),Fantasy Magyar Kupa (1),kupa (1),diósgyőr (1),Tóth (1),cukic (1),windecker (1),Véber György (1),Kupa (1),Besic (1),Bosznia (1),Zé Luis (1),DVTK (1),Budapesti Honvéd (1),Calatayud (1),kapusok (1),mtk (1),Darko Pavicsevics (1),taktika (1),felállások (1),védők (1),tévé (1),Mundele (1),Mulemo (1),új arcok (1),Csizmadia Csaba (1),gifek (1),Hrepka Ádám (1),NBcee (1),pontozás (1),Sándor György (1),Vitor Gomes (1),Lipták Zoltán (1),Juhász Roland (1),Szűcs Lajos (1),Muhamed Besic (1),Julian Jenner (1),Szakály Péter (1),szabályok (1),InStat érték (1),átigazolás (1),Salloi Istvan (1),Nikolic Nemanja (1),Sallói (1),Futács Márkó (1),Miroszlav Grumics (1),Koller Krisztián (1),Gosztonyi (1),Martinez (1),Horváth Ferenc (1),Videoton (1),KTE (1),pápa (1),Kamenar (1),forduló csapata (1),Lencse László (1),Nenad Novakovics (1),alvarez (1),harsányi zoltán (1),Veber Gyorgy (1),Lencse Laszlo (1),Tisza (1),Magyar kupa (1),laczko (1),Griffiths (1),vass (1),kosovic (1),magyar-finn (1),Mihelic (1),Pölöskey Péter (1),pölöskey péter (1),Jenner (1),sérülések (1),Kádár (1),Eltiltások (1),Kanta Jozsef (1),Prosser Dániel (1),Kabát (1)