Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

MLSZ Fantasy Liga (Tag kontext)

Címkék: Kalmár Zsolt, Gréczi Gábor

Mindenki a gólszerzőt szereti ilyenkor kiemelni, pedig nem olyan egyszerű a képlet. Kalmár Zsolt nélkül aligha állt volna fel az ETO, míg a KTE-t Gréczi vitte majdnem a mennybe. És ehhez az kellett, hogy vörös tehetség Burgost is felbőszítse: 

Kezdjük is a fiatal kecskemétivel, aki egészen lazán vert a baloldalon minden győrit. Svecet már az elején úgy megkavarta, hogy a meccs végéig szédült, a robosztus Kamenár mellett pedig egészen higgadtan belsőzött a hosszúba. Ezt hívják vagányságnak. Gréczi esetében az élelmesek arra is emlékezhetnek, hogy ennél egy sokkal nagyobb ziccert rontott a srác egy hete a Vidi ellen, ezt alapul véve tanult hibájából. A Sveccel vívott egyoldalú keringő az ETO szerencséjére csak egy gólt eredményezett, de teljesítményével így is csapata legjobb instat indexét hozta a meccsen, pontokban mérve ez 20-at ért a menedzsereknek. 

Hogy miért nem vele van tele a sajtó, arról Varga Roland is tehet, akinek játéka csalóka volt. A győri támadó aktív volt, de megoldásai szemlátomást nem mindig ültek, sok helyzetet is kihagyott, mielőtt övé lett volna a győztes gól. A próbálkozás és az aktivitás azonban a mezőny legjobbjává emelte a számok alapján, Polekszicset nem egyszer megdolgoztatta, a védők figyelmét végig lekötötte. 249-es indexe mellé 22 pontot kapott.

Nálunk azonban most Kalmár Zsolt lett a numero uno. Egyrészt azért, mert neki volt a legkevesebb ideje (39 percet töltött pályán csereként), másrészt azért, mert a 93. percben egy már elveszettnek tűnő ívelést csípet vissza spiccel, majd adott hibátlan gólpasszt. Kalmár persze a győriek játékán is sokat lendített, hiszen közel 90 százalékos hatékonysággal passzolt, és párharcait 60 százalékát megnyerte. Indexe ugyan alacsonyabb mint Vargáé, ám mutatói alapvetően jobbak, pontból pedig ő is 22-t tud felmutatni. 

Címkék: pölöskey péter, Kalmár Zsolt, Kanta Jozsef

Csúnya mulasztásunk volt az tavaszi első kör után, ugyanis nem áldoztunk külön posztot a forduló három legjobbjának. Ezt a hibát most nem követjük el, inkább szobrot állítunk az érintetteknek. Egy Pölöskey-szobor!

A számkivetett tündöklőse: Pölöskey Péter

A téli szünetben hányattatott, mondhatni megalázó helyzetbe került a papíron a Loki kötelékéhez tartozó csatár. A pécsieknek és a Debrecennek nem kellett, a Kecskemét pedig hiába igazolta volna le, a kétcsapatos szabály miatt már nem léphetett pályára idén harmadik klubban. Sokáig külön edzett, majd miután eldőlt, hogy a Loki semmi szín alatt nem akarja visszavenni, maradt Pécsen. A Videoton ellen a padot melegítette, majd némi meglepetésre Győrben a kezdőbe nevezték. Ő pedig úgy válaszolt, ahogy egy csatár a legstílusosabban tud. Olyan góllal, amit a szezon végén is mutogatni fognak, majd egy rá jellemző, kibrusztolt gólpasszal. Mindezt tíz perc alatt. A sértődöttség helyett tehát a futball nyelvén üzent Pölöskey Péter, ezért 32 fantasy pontot kapott, amit egyébként hibátlan passzmutatóval és 40 százalék körül párharc hatékonysággal egészített ki. Most 1,7 millióért nem is tűnik rossz vételnek.

Belépés a játékba

Mi is az MLSZ Fantasy Liga? Egy olyan játék, ahol te lehetsz kedvenc klubod menedzsere. Kiválaszthatod a legjobb NB1-es játékosokat, s megmérkőzhetsz velük az értékes nyereményekért.

Facebook

Feedek

HTML

Twitter

Utolsó kommentek

Címkefelhő

Győr (12),Ferencváros (10),Újpest (10),fantasy futball (9),Debrecen (9),Videoton (9),Diósgyőr (7),18. forduló (6),FTC (6),24. forduló (6),Leonardo (6),Haladás (6),21. forduló (6),Pécs (6),20. forduló (5),26. forduló (5),magyar válogatott (4),OTP Bank Liga (4),25. forduló (4),Honvéd (4),MTK (4),27. forduló (4),Kaposvár (4),Pápa (4),Mezőkövesd (4),Puskás Akadémia (3),19. forduló (3),Magyar Kupa (3),Böde Dániel (3),Kecskemét (3),álomcsapat (3),Pavlovic (3),22. forduló (3),Paks (3),DVSC (2),Rene Mihelic (2),NBI (2),Kalmár Zsolt (2),vasiljevic (2),Fradi (2),Dr. Horváth Zsolt (2),Futács (2),Torghelle (2),Zsidai László (2),stratégia (2),Tóth Bálint (2),Rudolf Gergely (2),29. forduló (2),Zsidai (2),Sidibe (2),devblog (2),Kanta (2),2016-os Eb (2),Mateos (2),Völgyi Dániel (2),Torghelle Sándor (2),Laczkó Zsolt (2),Lipták (2),Vadnai Dániel (1),Pölöskei Zsolt (1),bajnoki cím (1),Kanta József (1),Dinjar (1),Eninful (1),sérülés (1),Eperjesi (1),Vasiljevic (1),Zamostny (1),eltiltás (1),Polekszics Vukasin (1),30. forduló (1),derbi (1),23. forduló (1),statisztika (1),Gréczi Gábor (1),Doll (1),ligakupa (1),kaposvár (1),győr (1),gólkirály (1),28. forduló (1),szivics (1),Nagyerdei Stadion (1),Tóth László (1),kte (1),szakály (1),Bonazzoli (1),valogatott (1),zsidai (1),Hrepka (1),Laczkó (1),újpest (1),Vermes (1),Debrecen (1),brkovic (1),Simon (1),Loki (1),debrecen (1),Kulcsár (1),interjú (1),Tajti Mátyás (1),Fantasy Magyar Kupa (1),kupa (1),diósgyőr (1),Tóth (1),cukic (1),windecker (1),Véber György (1),Kupa (1),Besic (1),Bosznia (1),Zé Luis (1),DVTK (1),Budapesti Honvéd (1),Calatayud (1),kapusok (1),mtk (1),Darko Pavicsevics (1),taktika (1),felállások (1),védők (1),tévé (1),Mundele (1),Mulemo (1),új arcok (1),Csizmadia Csaba (1),gifek (1),Hrepka Ádám (1),NBcee (1),pontozás (1),Sándor György (1),Vitor Gomes (1),Lipták Zoltán (1),Juhász Roland (1),Szűcs Lajos (1),Muhamed Besic (1),Julian Jenner (1),Szakály Péter (1),szabályok (1),InStat érték (1),átigazolás (1),Salloi Istvan (1),Nikolic Nemanja (1),Sallói (1),Futács Márkó (1),Miroszlav Grumics (1),Koller Krisztián (1),Gosztonyi (1),Martinez (1),Horváth Ferenc (1),Videoton (1),KTE (1),pápa (1),Kamenar (1),forduló csapata (1),Lencse László (1),Nenad Novakovics (1),alvarez (1),harsányi zoltán (1),Veber Gyorgy (1),Lencse Laszlo (1),Tisza (1),Magyar kupa (1),laczko (1),Griffiths (1),vass (1),kosovic (1),magyar-finn (1),Mihelic (1),Pölöskey Péter (1),pölöskey péter (1),Jenner (1),sérülések (1),Kádár (1),Eltiltások (1),Kanta Jozsef (1),Prosser Dániel (1),Kabát (1)