Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

MLSZ Fantasy Liga (Tag kontext)

03
máj

Húzd be a kettest, Tesó!

Címkék: FTC, Győr, Videoton

Szombaton öt olyan mérkőzéssel folytatódik a ligák ligája, melyeken simán elképzelhető, hogy csupa vendég győzelem születik majd. De mit szólnak ehhez vajon a vendéglátók?

toto

Honvéd – Videoton (14:00, M1)

A Honvéd öt vereségen és egy edzőváltáson van túl, Simon Miklós eddigi másodedző feladata pedig alighanem a jövő alapjainak lerakása lehet. Ennek szellemében elsősorban a fiatalokat várjuk a kezdőbe, például Bobált, Prossert, Darut, vagy akár Lőrinczyt. Elég jó merítési lehetősége van most ezen a fronton a Honvédnak, és mivel a dobogónak már csak integethetnek, bátran be is lehet dobni ezeket a srácokat. A Videoton számára presztízskérdés a bronz, így hiába gyatra a mérlegük a kispestiek ellen, ez most megszakad.

Kaposvár – Pécs (16:00)

Matematikailag még most sem eshet ki a Kaposvár, viszont ez gyakorlatilag csak idő kérdésének tűnik. Selymes Tibort már amiatt is megilleti a vállon veregetés, hogy legalább a hajráig el tudta odázni a szomorú pillanatot, ha rajta múlik, akkor a Pécs ellen is győzelemmel húznák ezt. Nincsenek nagy passzban a vendégek, hiába gyűrték le a Honvédot, de egyéni kvalitásokban azért jobban állnak. Igazi háromesélyes meccs, semmilyen eredményen nem lennénk meglepve.

Újpest – MTK (16:00, Sport1)

Azért ennek a párosításnak van éle, mint minden fővárosi derbinek. Nyugodtak teljesen még nem lehetnek, hiszen kellemetlen meglepetésekkel meleg lehet a hajrá, de aki itt nyer, az végleg bebiztosította talán helyét a következő kiírásra is. A lilák vannak rosszabb passzban, főleg a támadójátékuk halovány az utóbbi hetekben. Az MTK áprilisban négyből három bajnokiját behúzta, így most is ők az esélyesebbek.

Mezőkövesd – FTC (18:00, Sport1)

Nagy bajban a Kövesd, hiszen a hajrában csupa bravúr kellene a bennmaradáshoz. Az erőt nem igazán érezzük bennük, pláne egy Fradi ellen. Dollék ugyan nem olyan lehengerlőek, ám hét meccs óta veretlenek, az utóbbi ötöt pedig megnyerték. A nyögvenyelős sikerekért is három pontot adnak, arra pedig minimum jó lesz a Fradi idegenben is.

PAFC – Győr (20:00, Sport1)

A felcsútiaknak is kellene még azért néhány megnyugtató pont, ám kizárt, hogy ezt most gyűjtik be. Horváth Ferenc jól összekalapálta az ETO-t, mely olyan önbizalommal megy hétről hétre, hogy a sírból is meg tudják nyerni a meccseiket. Itt még erre sem lesz szükség, simán behúztuk vendégre.

 

Címkék: Videoton

Kezdjük nagyon az elején. Tavaly télen Sousa mester váratlanul távozott és helyét Jose Gomes foglalta el. Mindenki örömére támadófocit ígért, melyet végül meg is valósított, rögtön az első meccsén négyet rúgtak Kispesten, és a támadó szellemű játék megmaradt végig tavasszal, amely végül a második legtöbb rúgott gólt és a legkevesebb kapott gólt eredményezte. Nagy reményekkel vágtak neki az Európa Ligának, de hatalmas pofon lett a vége, hiszen abszolút esélyesként már az első körben búcsút inthettek a sorozatnak.

31
márc

Caneira is a pálya tartozéka

Címkék: Debrecen, Videoton, 22. forduló

Vasárnap eldőlt a bajnokság, vagy legalábbis az eldőlt, hogy a Videoton nem lesz bajnok, miután már tíz pont a hátrányuk a Debrecen ellen. Nyolc forduló van hátra, a Lokinak pedig háromszor kéne kikapnia ahhoz, hogy egyáltalán legyen esélye valamire egy esetlegesen 100 százalékos Vidinek, de a Debrecen eddig 22 forduló alatt csak kétszer kapott ki, nehezen elképzelhető, hogy most hirtelen megindulnak lefelé. Persze, jó eséllyel mindkét táborból jöhetnek olyan hangok, hogy addig küzdünk, amíg van matematika esélyünk, és fordítva, de ez a bajnokság jó eséllyel tényleg eldőlt vasárnap délután a furcsa gólok meccsén. Öt dolog a Videoton-Debrecenről. (És a futball csodálatos, lehet, hogy tényleg nem dőlt el még semmi.)

Címkék: Torghelle, Újpest, FTC, Győr, Videoton , Horváth Ferenc

Március 15. némileg átírta a forduló szokásos forgatókönyvét, hiszen szombaton nem rendeztek meccseket, vasárnap viszont most ötöt is láthatunk. A warmupot a mezőkövesdi mini Újpest - Újpest meccs szolgáltatja majd, míg a felvezetés folytatásként Torghelle venné be Pécset, a felcsútiak pedig Kaposvárt. Ha ez még nem lenne elég, két rangadót is követhetünk, hiszen a Debrecen a Fradihoz, a Győr pedig a Vidihez látogat. (És mindezt élőben lehet követni a chaten.)

TorghelleA mez már nem aktuális, de a szárnyak még megvannak. Kép: facebook.com/torghelle.sandor)

Címkék: Videoton, Paks, DVSC, Haladás

Vasárnapra szokás szerint két mérkőzés maradt, a Videoton a már kiesőzónába csúszó Pakshoz látogat, míg a Debrecennek a Haladást kellene legyőznie, hogy tartsa (esetleg növelje) előnyét az üldözőkkel szemben.

Belépés a játékba

Mi is az MLSZ Fantasy Liga? Egy olyan játék, ahol te lehetsz kedvenc klubod menedzsere. Kiválaszthatod a legjobb NB1-es játékosokat, s megmérkőzhetsz velük az értékes nyereményekért.

Facebook

Feedek

HTML

Twitter

Utolsó kommentek

Címkefelhő

Győr (12),Ferencváros (10),Újpest (10),fantasy futball (9),Debrecen (9),Videoton (9),Diósgyőr (7),18. forduló (6),FTC (6),24. forduló (6),Leonardo (6),Haladás (6),21. forduló (6),Pécs (6),20. forduló (5),26. forduló (5),magyar válogatott (4),OTP Bank Liga (4),25. forduló (4),Honvéd (4),MTK (4),27. forduló (4),Kaposvár (4),Pápa (4),Mezőkövesd (4),Puskás Akadémia (3),19. forduló (3),Magyar Kupa (3),Böde Dániel (3),Kecskemét (3),álomcsapat (3),Pavlovic (3),22. forduló (3),Paks (3),DVSC (2),Rene Mihelic (2),NBI (2),Kalmár Zsolt (2),vasiljevic (2),Fradi (2),Dr. Horváth Zsolt (2),Futács (2),Torghelle (2),Zsidai László (2),stratégia (2),Tóth Bálint (2),Rudolf Gergely (2),29. forduló (2),Zsidai (2),Sidibe (2),devblog (2),Kanta (2),2016-os Eb (2),Mateos (2),Völgyi Dániel (2),Torghelle Sándor (2),Laczkó Zsolt (2),Lipták (2),Vadnai Dániel (1),Pölöskei Zsolt (1),bajnoki cím (1),Kanta József (1),Dinjar (1),Eninful (1),sérülés (1),Eperjesi (1),Vasiljevic (1),Zamostny (1),eltiltás (1),Polekszics Vukasin (1),30. forduló (1),derbi (1),23. forduló (1),statisztika (1),Gréczi Gábor (1),Doll (1),ligakupa (1),kaposvár (1),győr (1),gólkirály (1),28. forduló (1),szivics (1),Nagyerdei Stadion (1),Tóth László (1),kte (1),szakály (1),Bonazzoli (1),valogatott (1),zsidai (1),Hrepka (1),Laczkó (1),újpest (1),Vermes (1),Debrecen (1),brkovic (1),Simon (1),Loki (1),debrecen (1),Kulcsár (1),interjú (1),Tajti Mátyás (1),Fantasy Magyar Kupa (1),kupa (1),diósgyőr (1),Tóth (1),cukic (1),windecker (1),Véber György (1),Kupa (1),Besic (1),Bosznia (1),Zé Luis (1),DVTK (1),Budapesti Honvéd (1),Calatayud (1),kapusok (1),mtk (1),Darko Pavicsevics (1),taktika (1),felállások (1),védők (1),tévé (1),Mundele (1),Mulemo (1),új arcok (1),Csizmadia Csaba (1),gifek (1),Hrepka Ádám (1),NBcee (1),pontozás (1),Sándor György (1),Vitor Gomes (1),Lipták Zoltán (1),Juhász Roland (1),Szűcs Lajos (1),Muhamed Besic (1),Julian Jenner (1),Szakály Péter (1),szabályok (1),InStat érték (1),átigazolás (1),Salloi Istvan (1),Nikolic Nemanja (1),Sallói (1),Futács Márkó (1),Miroszlav Grumics (1),Koller Krisztián (1),Gosztonyi (1),Martinez (1),Horváth Ferenc (1),Videoton (1),KTE (1),pápa (1),Kamenar (1),forduló csapata (1),Lencse László (1),Nenad Novakovics (1),alvarez (1),harsányi zoltán (1),Veber Gyorgy (1),Lencse Laszlo (1),Tisza (1),Magyar kupa (1),laczko (1),Griffiths (1),vass (1),kosovic (1),magyar-finn (1),Mihelic (1),Pölöskey Péter (1),pölöskey péter (1),Jenner (1),sérülések (1),Kádár (1),Eltiltások (1),Kanta Jozsef (1),Prosser Dániel (1),Kabát (1)