Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

MLSZ Fantasy Liga (Tag kontext)

20
máj

Az alsóház sztárjai

Címkék: Kanta, vasiljevic

Kanta József és Dusan Vasziljevics tudása előtt tisztelgünk, hiszen a két fazonszabász a 29. fordulóban is megvillantotta zsenialitását. Posztunk egyben a magyar futball jó reklámja is lehetne, hiszen ahol ekkora kaliberek villognak az alsóházban, ott panaszra okunk nem lehet. Ilyen gólok után meg Józsi bácsi is csak törölgeti a szemüvegét.

Címkék: Zsidai, Leonardo, Vasiljevic, Eperjesi

Lassan zárul az átigazolási határidő, így adunk néhány tippet, kiket érdemes leigazolni még. Vegyesen válogatottunk, van akit az ár/pontérték arány miatt javasoltunk, van akit a stabil jó teljesítmény miatt.

Polekszics

Kezdjük a kapus poszttal, itt rögtön a saját csapatom alapján ajánlok nektek. Novakovics, Kamenár, Calatayud számított elsősorban népszerűnek, ám aki skót volt milliókat kiadni ezekre a portásokra, azoknak alternatív módszer után kellett néznie. A fordulók alatti cserélési lehetőség itt különösen nagy fegyver, főleg ha nem topcsapatok játékosait tudjuk magunkénak ezen a poszton. Nálam eddig Vukasin Polekszics (KTE) maximálisan bejött, kétszer gólt sem kapott, ára pedig csak 1.5 millió még most is. Ehhez 16-17-18 pontos teljesítményeket tett le az asztalra közben.

A védelemben Eperjesi Gábor is „saját felfedezettem”. Ára most 2 millión áll, de akkor is stabil 14-15 pontokat hoz a Diósgyőr 19 éves jobbhátvédje, ha csapata simán kikap. Ennek oka, hogy tavasszal még nem volt olyan meccse, amikor 83 százalék alatt passzolt volna, párharcait is többször 70 százalék körül nyeri.

Eperjesi

Amilyen nagy formában van, szinte ajándék 2.5 millióért Dusan Vasziljevics. Ezúttal a forduló álomcsapatába is bekerült, legutóbb 26 pontot gyűjtött. Vasziljevics gólok, gólpasszok nélkül is egészen hatékonyan futballozik, az Újpest pedig szárnyal, így nyugodt szívvel ajánljuk. Rossz napjain is minimum 16 pontra jó. Zsidai László még nála is olcsóbb, őt 2 millióért lehet megszerezni. Ez egy olyan játékosért, aki zsinórban 26-24-26 pont szállított eddig, aligha rablás.

A csatárokkal bajban vagyok, nagyon nehéz kifogni, kinek lesz éppen jó napja. Most talán Leonardoban van benne egy extra teljesítmény, hiszen a Fradi a Pápát fogadja, és itt bizony már nyerniük kell. Ára sem sok, 1.8 millióért bőven be lehet tenni. 

dusan

13
márc

Ilyen gólt csak Torghelle tud lőni

Címkék: vasiljevic, Magyar kupa, Újpest, Debrecen, Tisza

Kedden és szerdán játszották a Magyar Kupa negyeddöntőinek első felvonását, és a kezdőcsapatokat böngészve egyértelműen láthatjuk, szinte minden csapat alaposan felforgatott kerettel lépett pályára, és jó meccseket játszottak. Van még hátország!

MTK - Győr 2-0

Torghelle (37.), Kanta (67.)

Ismét a Kanta-Torghelle kettős repítette a kék-fehéreket, ami az egyre nagyobb összhangot mutatja az MTK ászai között. Garami József és Horváth Ferenc is több olyan embernek adott bizalmat, akik eddig a bajnokságban kevesebb szerepet kaptak. Hogy ez kinek jött be, az az eredményből látszik, győri oldalon könnyen lehet, hogy többen most játszották el Horváth Ferenc maradék bizalmát is. Az ETO-nak most is a védekezés jelentette az igazi problémát, pedig Lipták, Lang és Svec is a kezdőben kapott helyet. A meccsen Torghelle Sándor olyan gólt lőtt, amilyet jelenleg csak ő tud a magyar első osztályban, igaz, kellett hozzá Kamenár is, de nem csak miatta érdemes megnézni ezt a videót, hanem az egészen új stílusú, helyenként ezoterikus, pozitív szemléletű szakkomentátori munka miatt is.

)

Belépés a játékba

Mi is az MLSZ Fantasy Liga? Egy olyan játék, ahol te lehetsz kedvenc klubod menedzsere. Kiválaszthatod a legjobb NB1-es játékosokat, s megmérkőzhetsz velük az értékes nyereményekért.

Facebook

Feedek

HTML

Twitter

Utolsó kommentek

Címkefelhő

Győr (12),Ferencváros (10),Újpest (10),fantasy futball (9),Debrecen (9),Videoton (9),Diósgyőr (7),18. forduló (6),FTC (6),24. forduló (6),Leonardo (6),Haladás (6),21. forduló (6),Pécs (6),20. forduló (5),26. forduló (5),magyar válogatott (4),OTP Bank Liga (4),25. forduló (4),Honvéd (4),MTK (4),27. forduló (4),Kaposvár (4),Pápa (4),Mezőkövesd (4),Puskás Akadémia (3),19. forduló (3),Magyar Kupa (3),Böde Dániel (3),Kecskemét (3),álomcsapat (3),Pavlovic (3),22. forduló (3),Paks (3),DVSC (2),Rene Mihelic (2),NBI (2),Kalmár Zsolt (2),vasiljevic (2),Fradi (2),Dr. Horváth Zsolt (2),Futács (2),Torghelle (2),Zsidai László (2),stratégia (2),Tóth Bálint (2),Rudolf Gergely (2),29. forduló (2),Zsidai (2),Sidibe (2),devblog (2),Kanta (2),2016-os Eb (2),Mateos (2),Völgyi Dániel (2),Torghelle Sándor (2),Laczkó Zsolt (2),Lipták (2),Vadnai Dániel (1),Pölöskei Zsolt (1),bajnoki cím (1),Kanta József (1),Dinjar (1),Eninful (1),sérülés (1),Eperjesi (1),Vasiljevic (1),Zamostny (1),eltiltás (1),Polekszics Vukasin (1),30. forduló (1),derbi (1),23. forduló (1),statisztika (1),Gréczi Gábor (1),Doll (1),ligakupa (1),kaposvár (1),győr (1),gólkirály (1),28. forduló (1),szivics (1),Nagyerdei Stadion (1),Tóth László (1),kte (1),szakály (1),Bonazzoli (1),valogatott (1),zsidai (1),Hrepka (1),Laczkó (1),újpest (1),Vermes (1),Debrecen (1),brkovic (1),Simon (1),Loki (1),debrecen (1),Kulcsár (1),interjú (1),Tajti Mátyás (1),Fantasy Magyar Kupa (1),kupa (1),diósgyőr (1),Tóth (1),cukic (1),windecker (1),Véber György (1),Kupa (1),Besic (1),Bosznia (1),Zé Luis (1),DVTK (1),Budapesti Honvéd (1),Calatayud (1),kapusok (1),mtk (1),Darko Pavicsevics (1),taktika (1),felállások (1),védők (1),tévé (1),Mundele (1),Mulemo (1),új arcok (1),Csizmadia Csaba (1),gifek (1),Hrepka Ádám (1),NBcee (1),pontozás (1),Sándor György (1),Vitor Gomes (1),Lipták Zoltán (1),Juhász Roland (1),Szűcs Lajos (1),Muhamed Besic (1),Julian Jenner (1),Szakály Péter (1),szabályok (1),InStat érték (1),átigazolás (1),Salloi Istvan (1),Nikolic Nemanja (1),Sallói (1),Futács Márkó (1),Miroszlav Grumics (1),Koller Krisztián (1),Gosztonyi (1),Martinez (1),Horváth Ferenc (1),Videoton (1),KTE (1),pápa (1),Kamenar (1),forduló csapata (1),Lencse László (1),Nenad Novakovics (1),alvarez (1),harsányi zoltán (1),Veber Gyorgy (1),Lencse Laszlo (1),Tisza (1),Magyar kupa (1),laczko (1),Griffiths (1),vass (1),kosovic (1),magyar-finn (1),Mihelic (1),Pölöskey Péter (1),pölöskey péter (1),Jenner (1),sérülések (1),Kádár (1),Eltiltások (1),Kanta Jozsef (1),Prosser Dániel (1),Kabát (1)